fbpx
Csak természetesen…

Csak természetesen…

Csak természetesen…..

A környezetünk hemzseg a jótékony, az életünk szerves részét képező, vagy éppenséggel az egészségre nagyon is káros hatású baktériumoktól, vírusoktól.
A felületek fertőtlenítése jelenleg napi rítussá vált olyan életterekben is, ahol ez eddig nem volt szükséges.
Természetesen igen nagy a választék a vírus- és baktériumölő szerekben mind hatékonyság területén, mind az ár függvényében egyaránt! A repertoárt olyan darabok szélesítik, amelyekhez egy évvel ezelőtt még viszonylag csekély összegért hozzá lehetett jutni, most viszont borsos árat kóstálnak.
Ennek a blognak megszületését azonban nem az ár és nem is a hatékonyság indukálta, bár természetesen ezek is fontosak, hanem annál inkább, annak az összetétele. Ezeknek a fertőtlenítő szereknek az előállításakor különböző vegyi anyagokat használnak, amelyek ilyen-olyan módon reakcióba lépnek egymással, végül a kezünkkel, bőrünkkel is.
Szerencsémre, nemrég bepillantást nyerhettem egy képzőművészeti foglalkozás menetébe, ahol az anilinnak nevezett vízfestéket használták a tanulók. Erről a festékről azt kell tudni, hogy gyönyörű, intenzív színeket produkál, és azt is, hogy nem igen jön ki a ruhából mosással, illetve a padokat úgy befogja, hogy azt lehet utána sikálni, de nem túl sok eredménnyel. Teljesen véletlenül egy ilyen foltra cseppent egy ilyen kézfertőtlenítő gél, s lássanak csodát pillanatok alatt feloldotta az eltávolíthatatlannak tűnő  színfoltot. Felmerül az emberben a kérdés, hogy vajon milyen hatása lehet a kezünkre, bőrünkre, ha érintkezik azzal a vegyi anyaggal.
Talán igazuk van azoknak, akik a természetben található gyógynövények és olajok létjogosultságát kántálják!
Az egyik ilyen favorit a teafa olaj. Azt kell tudni róla, hogy erős fertőtlenítő, gyulladáscsökkentő és baktériumölőm hatású. Egy – két csepp a tenyérbe, jól szétkenve és máris eleget tettünk a higiéniás előfeltételeknek.
A vállalkozó kedvűek egyéb alternatívát is használhatnak. Méghozzá spray formájában. Ez annyiban szerencsésebb, hogy a teafa olajnak, nagyon erős intenzív szaga van, amit nem mindenki kedvel. A spray esetében azonban hozzá keverhetünk más finom illatú illóolajat is.
Íme, egy recept, amit a zerowastegeneracio facebook oldalán találtam.
  • Egy spriccelős flakon
  • 50 ml gyógyszertári alkohol (70%-os)
  • 45 ml desztilált víz
  • 10 csepp teafa illóolaj
  • 10 csepp neked tetsző illóolaj, pl. levendula, rózsa, vanília, stb.
Nemcsak a kezed fertőtlenítheted vele, hanem bármely felületen az otthonodban , munkahelyeden is használhatod. Valamint a pénztárcádat is kíméli!
A kialakult vírushelyzet nagyon megosztja a társadalmat. Vannak akik csak szemfényvesztésnek gondolják, és vannak akik, ha lehetne átköltöznének legszívesebben egy másik bolygóra, vagy egyszerűen csak szkafanderben közlekednének az utcán. Nem tudhatjuk, hogy kinek van igaza! Mindenesetre, józan paraszti ésszel gondolkodva is, az óvatosság nem árthat, valamint az hogy tiszteletben tartjuk mások álláspontját, és ahogy Győrfi Pál is mondta: Vigyázzunk egymásra!
Forrás: https://www.Facebook.com/zerowastegeneracio/
Akit érdekel a téma, itt még sok hasznos tippet találhatsz!
Ha szeretnél még érdekes tartalmakat olvasni és a webáruházunkban körülnézni, kattints a linkre:
Blogjaink: https://nekonwebshop.hu/blog-2/
Főoldalunk: https://nekonwebshop.hu/

Vélemény, hozzászólás?

Quick Navigation
Árukereső.hu Árukereső.hu
×
×

kosár